Társaink

Sok ezer éve már, hogy az ember és egyes állatfajok között kialakult egy különleges, addig nem ismert kapcsolat: társak lettek. Mégpedig olyan társak, akiket nemcsak a közös érdek, hanem a kölcsönös érzelmi vonzódás is összeköt. 

 A kutya az ember legjobb szolgálójából vált a legjobb barátjává. A régészeti leletek szerint a kutyát már mintegy 14 ezer évvel ezelőtt háziasították, mert az ember rájött, hogy sokkal hasznosabb, ha nem rá, hanem vele vadászik. Bundájánál, húsánál összehasonlíthatatlanul értékesebb az a segítség, amit a vad felhajtásában, elejtésében nyújthat. A kutya így először a munkában, majd a magánéletben is megbecsült társsá vált. Az ember eteti, gondozza és a házához, családjához tartozónak tekinti, a kutya pedig az évezredek során egyre inkább képessé vált, hogy érzékelje és viszonozza gazdái szeretetét. A faj viselkedése, anatómiai felépítése megváltozott, s az egyes kutyafajták hihetetlenül rugalmasan hozzáidomultak a különféle munkafeladatokhoz és azokhoz a követelményekhez, melyeket az ember sokoldalú életformája támasztott.

A macska háziasítása sokkal később történt, az idő tájt, amikor a Közép-Keleten kialakultak a mezőgazdasági kultúrák, melyekben a hatékony művelési módoknak köszönhetően már jelentős terméstartalékok halmozódtak föl. A magtárakat rágcsálók hada dézsmálta, ez pedig odavonzotta a zsákmányt kereső macskákat. Az ember megtűrte a macskák jelenlétét, mert felismerte, hogy tevékenységük hasznot jelent.

A macskákat hozzávetőlegesen 4000 évvel ezelőtt, Egyiptomban kezdték megszelídíteni. Ekkor már nemcsak a rágcsálók irtásának céljából, hanem egyre inkább társállatként is tartották őket. Ez a független, önálló és titokzatosnak tűnő állat mindig is vonzotta a misztikus képzettársításokat. Egy időben Bastet, az anyaság és a termékenység istennője megtestesülését látták a macskákban, melyek így kultikus egyedekké váltak. Volt olyan korszak, amikor egy macska elpusztításáért halálbüntetés járt. A háziasított macskák később az egész világon elterjedtek. A középkorban annyira elszaporodtak Európában, hogy a 13. században IX. Gergely pápa kijelentése nyomán ördöginek tekintették őket, a macskákat tartó nőket pedig boszorkányoknak bélyegezték. Ám a későbbi, pestisjárványoktól sújtott századokban a macskák presztízse ismét emelkedett, hiszen a betegséget terjesztő patkányok ellenségei voltak, s a faj nemes példányai a királyi udvarok díszei lettek.

Kisemlősöket már a rómaiak is tartottak, akik kedvüket lelték a játékos és jól idomítható patkányokban. Tengerimalacokat a legkorábbi feljegyzések szerint i.e. 1000 óta tartanak az emberek, míg az első díszhalakat, az aranyhalakat a kínaiak már több mint hatezer évvel ezelőtt kitenyésztették.

Ma már köztudott, és a tudomány által is elismert tény, hogy az ember és társként tartott kedvence között kialakult kapcsolat kölcsönösen előnyös.